KÖZÖS JÖVŐNK
Kárpát-medencei környezetvédelmi verseny Mezőörs
A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és Népfőiskola és gróf Széchenyi István Népfőiskola, valamint a Magyar Műhely Általános Művelődési Központ környezetvédelmi versenyt hirdet Kárpát-medencei fiatalok számára három korosztályban.
A Közös Jövőnk Környezetvédelmi versenyt 2002-ben hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy egy akkor még a közoktatásban kevésbé megjelent témát, a környezetvédelmet közelebb hozzuk a fiatalokhoz. Kezdetben körzeti versenyként a környék iskoláit, diákjait igyekeztük megszólítani. Később már inkább megyei, majd 2014-től országos versenyként hirdettük meg a közben rangos eseményként emlegetett megmérettetést. A jelenlegi kiírásban a versenyt kiterjesztettük az egész Kárpát-medencére és három korosztályra, azaz ebben a tanévben az általános iskolások mellet a középiskolások és a felsőfokú képzésen részt vevők jelentkezését is várjuk. Az előző évekhez hasonlóan a verseny az online térben lesz lebonyolítva, ezzel is mérsékelve környezetre gyakorolt káros hatást. A verseny kijelölt témaköreiben igyekszünk a klímaváltozás téma területének minél szélesebb spektrumát felölelni, több oldalról közelíteni, ezzel is innovatív, problémamegoldó gondolkodásra ösztönözni a versenyzőket. A verseny fordulói során igyekszünk a versenyzőket minél izgalmasabb és élményszerűbb módon bevonni a környezetvédelem erdejébe, hogy az ottani tapasztalatokkal felvértezve, képviselhessék megváltozott gondolataikat, véleményüket a kortársak felé.
A verseny fővédnöke: Dr. Áder János, a Kék Bolygó Alapítvány elnöke
A versenyt forgatókönyve
1. korosztály:
a. Általános iskolák 7-8. évfolyamos tanulói és gimnáziumok 13-14 éves tanulói számára.
b. A versenyre 4 fős csapatok jelentkezését várjuk
c. Két online fordulóból áll, ahonnan a legjobb csapatok a 2024. június 07-i döntőbe kerülnek.
Jelentkezés: 2024. március 15-ig.
Jelentkezés menete:
Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu
A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A csapatversenyek esetében egy csapatnak csak egy regisztráció szükséges.
Az első forduló a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén (www.kozosjovonk.hu)!
Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 000 000 forint.
I. helyezett: 400 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
II. helyezett: 300 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
III. helyezett: 200 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
Különdíj: 100 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
Egyéb fontos információik: Nevezési díj nincs!
2. korosztály:
a. Középiskolával tanulói jogviszonyban álló tanulók
b. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.
c. Két online fordulóból áll, ahonnan a legjobb csapatok a 2024. június 07-i döntőbe kerülnek.
1. forduló: Online feladatlap, kreatív vagy gyakorlati feladat
2. forduló: Egy adott környezetvédelmi problémával kapcsolatos esszé elkészítése
Témakörök:
1. A mezőgazdaság Földre gyakorolt hatása
2. Édesvízhasználat és az emberiség jövője
3. Körforgásos gazdaság és a hulladékmentesség
Jelentkezés: 2024. március 15-ig.
Jelentkezés menete:
Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu
A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A csapatversenyek esetében egy csapatnak csak egy regisztráció szükséges.
Az első forduló a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén!
Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 000 000 forint.
I. helyezett: 400 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
II. helyezett: 300 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
III. helyezett: 200 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
Különdíj: 100 000 Ft értékű tárgyi nyeremény
3. korosztály:
a. Felsőfokú oktatási intézménnyel aktív tanulói jogviszonyban álló hallgatók
b. Egyéni pályázat
c. Két részből álló online feladatból áll, melynek része egy adott környezetvédelmi problémával kapcsolatos pályamű elkészítése.
Témakörök:
1. A klímaváltozás népszerű szkeptikus érvei és ellenérvei
2. A mezőgazdaság Földre gyakorolt hatása
3. Mikroműanyagok hatása a környezetre és a táplálékláncra
4. Édesvízhasználat és az emberiség jövője
5. Génmódosított élelmiszerek
6. Körforgásos gazdaság és hulladékmentesség
d. A legjobbak pályamunkájukat szakmai zsűri előtt mutatják be a 2024. június 07-i döntőben.
Jelentkezés: 2024. március 15-ig.
Jelentkezés menete:
Jelentkezni a verseny online felületén lehet: www.kozosjovonk.hu
A jelentkezési lap kitöltésére a regisztrációt követően van lehetőség.
A verseny részletes leírása és az I. forduló kiírása a jelentkezők számára március 15-től elérhető a verseny online felületén! (www.kozosjovonk.hu
Díjazás:
A díjak összesített értéke 1 000 000 forint.
I. helyezett: 400 000 Ft ösztöndíj
II. helyezett: 300 000 Ft ösztöndíj
III. helyezett: 200 000 Ft ösztöndíj
Különdíj: 100 000 Ft ösztöndíj
Egyéb fontos információk: Nevezési díj nincs!
A díjazásról, a verseny menetéről, valamint a kijelölt témákról bővebb információt a www.kozosjovonk.hu weblapon kaphatnak az érdeklődők, illetve a megadott elérhetőségeken.
Szervező kapcsolat:
Szepesi Gergő
Magyar Műhely Alapítvány Magyar Műhely ÁMK
Tel: +36-70/321-92-04
Cseh Dániel
+36 70 395 5260
Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány
A Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány 1993-ban alakult. Több mint 25 éves munkája során segítette Mezőörs, a térség, a megye és ezen keresztül a Nyugat-Dunántúli régió polgárosodását, kulturális fejlődését magyar hagyományainkon keresztül. 1999-ben létre hozta a Magyar Műhely Általános Művelődési Központot, melynek keretében Általános Iskolát és Gimnáziumot tart fent. Az Alapítvány célja fiataljaink minőségi nevelése Keresztény, Nemzeti értékeink mentén. Az alapítás óta nagy hangsúlyt fektet szervezetünk a Népfőiskola építésére. Ennek köszönhetően számos országosan elismert előadóval találkozhattak, gondolataikból gazdagodhattak a térségünkben élők.
Az alapítvány elnöke Szabó Gyula.
Az alapítvány kitűzött céljai:
· Térségünk szellemi elitjének felnevelése, mert ezzel valósul meg térségünkben a Rendszerváltás.
· Térségi fiataljaink minőségi nevelése Keresztény, Nemzeti értékeink mentén.
· Jövőbeli alapítványi munkatársaink felnevelése, munkalehetőség biztosítása számukra.
· Mezőörs és térsége polgárosodásának, kulturális fejlődésének segítése.
· Térségi, Országos és Határon túli kapcsolatok, együttműködések építése más szervezetekkel.
· Mezőörs és Térsége értékeinek, örökségének összegyűjtése, megőrzése, bemutatása.
Rajzpályázat
A Magyar Műhely Alapítvány és a Magyar Műhely ÁMK környezetvédelmi rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára (1-8. osztály).
A rajzpályázat témája: KÖZÖS JÖVŐNK
A rajzok mérete: A4 méretű, papír alapú
Technika: bármely technikával készülhetnek az alkotások (pl. tempera, akril, montázs, kollázs, grafit stb.). Előnyben részesítjük a kreatív, újszerű technikai és tematikai alkalmazással készült alkotásokat!
Az érvényes pályázathoz a pályamunka hátoldalán a következő adatokat kérjük hiánytalanul feltüntetni: pályázó neve, életkora, szülő vagy felkészítő pedagógus neve, telefonszáma, e-mail címe.
A pályamű beküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez, a beküldött pályamű kiállításon, illetve interneten való megjelenítéséhez.
Beküldhető rajzok száma : 1 db/pályázó ; (kizárólag a feltételeknek megfelelő rajzokat fogadjuk el)
A rajzokat a pályázatkiíró által felkért zsűri bírálja el.
Díjazás:
A zsűri által kiválasztott 10 pályamű kerül díjazásra.
Beküldési határidő: 2024. május 10. (postára adás dátuma).
A kézzel készült eredeti alkotást kérjük postán megküldeni vagy személyesen eljuttatni az alábbi címre:
Magyar Műhely ÁMK, 9097 Mezőörs, Fő út 64.
A borítékra kérjük ráírni: „KÖZÖS JÖVŐNK”
Eredményhirdetés: 2024. június 07.
Szeretettel várjuk alkotásaitokat!