Józsefváros – Campus kérdőív

Lehetőségünk nyílt arra, hogy egy fejlesztési koncepció keretében egy új, egységes campust alakítsunk ki, melynek helyszínét a kormánytól kaptuk. Kérjük, Önök is mondják el véleményüket, miért is fontos nekünk pázmányos hallgatóknak, oktatóknak és munkatársaknak a fejlesztés megvalósulása! 

Kedves Hallgatók!

Egyetemünk Magyarország egyik legszínvonalasabb és legjelentősebb egyeteme, több mint 8000 hallgatóval. További fejlődésünket, legyen szó akár a tudományos életben betöltött szerepünkről, akár a közösségi életről azonban nagyban nehezíti, hogy képzési helyszíneink folyamatosan változnak, rendkívül széttagoltak.

Lehetőségünk nyílt arra, hogy egy fejlesztési koncepció keretében egy új, egységes campust alakítsunk ki, melynek helyszínét a kormánytól kaptuk, ezek a Pollack Mihály tér 4-6. (volt Esterházy-palota)., 8. és 10. (volt Károlyi-palota), a Bródy Sándor utca 5-7. és a Szentkirályi utca 25/A, 25/B és 27. szám alatti épületek.

A fejlesztés eredményeként lehetőségünk nyílhat arra, hogy a hazai és nemzetközi térben egyaránt eredményesebbek legyünk az oktatási, kutatási és tudományos területen egyaránt.  Emellett pedig olyan régóta várt laborok, innovációs kutatóközpontok vagy akár olvasótermek, könyvtár, kollégium és sportpálya is létrejöhet melyet az egyetemi polgárság mellett a helyi lakosok is használatba vehetnek majd.

Eme jelentős városfejelsztésnek köszönhetően egy modern és hatékony oktatási épületben, kellemes zöld környezetben folyhat majd egyetemünk napi tevékenysége!

Kérjük, Önök is mondják el véleményüket, miért is fontos nekünk pázmányos hallgatóknak, oktatóknak és munkatársaknak a fejlesztés megvalósulása!