Jézus Szíve Társasága Egyetemi Szakkollégium

Elhelyezkedés

Helyileg a 1085 Budapest Horánszky u. 14. szám alatt található, a Harminckettesek terétől 6 perc távolságra, tehát az egyetemtől összesen körülbelül 15 percre (9 busszal, 72M/83 trolival), vagy 18 percre gyalog.

Ismertető

Lányok jöhetnek, a 25 fős kollégiumba, ahol 2, 3 fős szobák vannak.

Minden apartmanban, tehát két szobánként van fürdőszoba, étkezésre összesen három teakonyha áll rendelkezésre szintenként. Az épület alagsorában mosógép, valamint vasalási és ruhaszárítási lehetőség vehető igénybe. Minden szobában és közös helyiségben található internet csatlakozás és wifi is. Csendes elvonulásra, imádkozásra a kápolnát, tanulásra, olvasásra a könyvtárat, közös játékra, filmnézésre a klubszobát és az előadótermet lehet használni.

Közös programok

Minden félévben van egy kollégiumi nap, illetve hétvége, ami leginkább olyan programokat foglal magába, aminek köszönhetően jobban megismerjük egymást. Alkalmanként vendégelőadók tartanak érdekes tréningeket önismerettel kapcsolatban. Kötelezően választható program szokott lenni néhány kézműveskedésre szánt alkalom, illetve valamilyen fajta önkénteskedés. Ezen felül azonban tartunk más közösségi programokat is, mint a karácsonyozás, vagy filmnézések, közös imák.

Kollégiumi díj

A kollégiumi díj szoba mérettől függően nem változó:

30.000 Ft/hó

Ezen kívül beköltözéskor egyszeri 10.000 Ft kauciót is kérnek a kulcsért, amelyet kiköltözéskor visszafizetnek.

Jelentkezés

A jelentkezőnek első körben egy űrlapot kell kitöltenie, illetve egy részletes önéletrajzot és lelkipásztori ajánlást, vagy ennek hiányában egy motivációs levelet kell elküldeni a vezetőség részére. Ez után egy felvételi beszélgetésre is sor kerül.

Ott lakó beszámolója

Számomra szuper az elhelyezkedése, jó, hogy gyalog tudok menni az egyetemre, de a város bármely más pontjára sem nehéz eljutni. Tanulásra is remek környezetet nyújt a kollégium, csendes utcában található, így nem zavarnak a város hangjai. További nagy pozitívum még, hogy jó a hangulat, minden lány kedvesen fordul a másik felé.

Kapcsolattartás

Kollégium:

  • Telefon: (06-1) 411-1023  
  • Telefax:(06-1) 411-1024  
  • E-mail: sjc.szakkol@ppke.hu

Kollégium vezető:

Halmi Krisztina (A kollégiumi telefonszámon és email címen a kollégium vezetőjét lehet közvetlenül elérni.)

  • Telefon: (06-1) 411-1023 
  • E-mail: sjc.szakkol@ppke.hu

Honlap

https://www.szakkollegium.sjc.hu/